Tavaly már írtam egy bejegyzést Vízkereszttel kapcsolatban (Épiphanie), amelyben a franciák ilyenkor hagyományosan elkészített sütijének, a galette des rois-nak a receptjét is megtalálhatjátok, színezőkkel és koronákkal, és egy dalt is, amit a gyerekek szoktak énekelni - ezért a hagyomány leírását most nem ismétlem meg.
Azóta találtam egy másik gyerekdalt is, amit nagyon megszerettem és amit körjátékként is el lehet játszani. Ezen az oldalon meghallgathatjátok a dalt és megtaláljátok a szöveget is, itt pedig a játék leírását franciául.
Idén én is csináltam itthon galette-et, mert találtam egy könnyű és gyors receptet, a magyar fordítását feltettem Facebookra is, de idemásolom, hogy ne kelljen keresgélni:
Íme, az egészen egyszerű recept, sütéssel együtt kb. 1 óra!
Hozzávalók:
400g (én feleennyivel csináltam) leveles tészta
1.krémhez :
100g mandulaliszt (avagy darált mandula)
100g cukor
50g vaj
1 tojás
2.krémhez :
125ml tej
20g cukor
1 tojássárgája
15g liszt
Kenéshez: 1 tojássárgája
Elkészítés:
1.
Tejet felmelegíteni, egy edényben felverni a tojássárgáját a cukorral, majd hozzáadni a lisztet (nagyon kis mennyiség), leönteni a tejjel, majd az egészet újból melegíteni 3 percig folyamatos kevergetés mellett (amíg besűrűsödik).
2.
Összekeverni a vajat a cukorral, aztán a tojással és a mandulaliszttel.
A másik krémből 100g-ot hozzáadni (nekem kb. az egész volt), összekeverni, majd hűvös helyre tenni.
3.A sütőt 180 C fokra felmelegíteni, a leveles tésztából 2 db 24 cm átmérőjű kört kivágni, a krémet elsimítani rajta, kb. 3 cm-nyi szélt üresen hagyni, elrejteni benne a feve-et (kis porcelánbábú vagy babszem) és a másik tésztalapot rátenni, a széleket jól összenyomkodni, tetejét tojássárgával megkenni és esetleg mintákat rajzolni rá, majd a 180 C fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütni (légkeverés nélkül).
A fiammal elmentünk a Café Dumas által rendezett Galette des rois gyerekprogramra is: ebben a galette-ben, a fiam nagy örömére, végre volt már fève ! A rövid beszámolót a fényképekkel megtalálhatjátok a Facebook-oldalunkon.